Hozzávalók
Tésztához:
- 15 dkg zabkeksz (Győri Édes)
- 3 dkg olvasztott vaj
Sajtkrémhez:
- 60 dkg tejszínes krémsajt/soft cheese
- 22 dkg cukor
- 1 vaníliarúd
- csipet só
- 3 tojás
Málnaörvényhez:
- 15 dkg fagyasztott málna
- 2 evőkanál cukor
Tészta elkészítése:
- A kekszet morzsává aprítom, összekeverem az olvasztott vajjal, majd a kapcsos forma aljára nyomkodom.
- 10 percig elősütöttem 190 fokon, majd a sütő hófokát 165 fokra csökkentettem.
Málnaörvény elkészítése:
- A felolvadt málnát leturmixolom, átpasszírozom, és a cukorral tejszínsűrűségűvé forralom.
Sajtkrém elkészítése:
- A krémsajtot egy nagy, mély tálban 3 percig a kézi mixerrel nagy
fokozaton habosítottam, alacsony fordulaton hozzáadtam a cukrot, a
vaníliakivonatot,és egy csipet sót.
- Ezután a krém közepébe mélyedést
csináltam, beleütöttem 1 tojást, és csak annyi ideig kevertem a
mixerrel, míg egynemű lett kevés, körülötte lévő krémmel, majd lapáttal
összeforgattam a krém többi 90%-ával.
- Ugyanígy kevertem hozzá a többi
tojást is. Így elkerülhető, hogy a felvert tojással sok levegőbuborék
kerüljön a masszába, amitől azután rengeteg kráter jelenne meg sütés
közben a torta felszínén.
- A krémet a kihűlt kekszalapra öntöttem, a munkalaphoz ütögetve
elegyengettem, a feljövő kis buborékokat egy hústűvel kipukkasztgattam.
- A málnaszósszal bepöttyöztem a tortát (legközelebb sűrűbben), és egy fogpiszkálóval meghúzogattam a pöttyöket.
- Vizet forraltam, és egy akkora tepsibe öntöttem, amibe majd belefér a tortaforma.
- A
kapcsos formát alul és körben 3
rétegben hajtogatott alufóliába burkoltam, nehogy a víz belefolyjon, a
tepsibe raktam, a sütő középső rácsára tettem, körbeöntöttem a
lobogó vízzel, míg az alufólia engedte, és 165 fokon 65 percig
sütöttem.
- A torta tetejére félidőtől lazán alufóliát raktam.
- A sütés
végére kissé megemelkedik a torta, - és ekkor még rezgős az egész - de
azután kihűlés közben szépen visszasimul, és jól látszik a málnás
díszítés is.
- Egy éjszakás hűtés után tálalható, a maradék szósszal.
Piskótához:
- 5 db egész tojás
- 120 g búzaliszt
- 30 g étkezési keményítő
- 150 g kristálycukor
- 10 g vaníliás cukor
Krémhez:
- 4 db egész tojás
- 30 g vaníliás cukor
- 3 evőkanál kristálycukor
- 500 g Mascarpone
- 1 evőkanál konyak
- 100 ml habtejszín
- 3 g lapzselatin (2 lap)
Középső részhez:
- 15 db babapiskóta
- 2 dl erős kávé
- 2 evőkanál kristálycukor
- 2 ml barna rum
Torta díszítéséhez:
- 45 db babapiskóta
- 150 ml habtejszín
- 1 csomag habfixáló
- 1 evőkanál porcukor
- 2 evőkanál kakaópor
Piskóta elkészítés:
- Egy tortaformát kibélelünk sütőpapírral és a sütőt előmelegítjük 180 °C fokra (légkeveréses).
- Tojásokat szétválasztjuk.
- A tojások fehérjét kemény habbá verjük.
- A tojássárgákat 2
evőkanál forró vízzel habosra felverjük, és közben lassanként
beleszórjuk a cukrokat.
- A lisztet elkeverjük az étkezési keményítővel,
és átszitálva a tojássárgájához keverjük.
- A tojáshabot egy fakanállal
óvatosan a tojássárgájához keverjük.
- A tésztát a tortaformába öntjük és megsütjük kb 15-20 perc
alatt.
- Ha kihűlt
kettévágjuk egy éles késsel.
Krém elkészítése:
- A krémhez a tojások sárgáját a kétféle cukorral habosra
keverjük. Akkor jó, ha a cukor elolvadt, a massza kifehéredik és tejföl
sűrűségű lesz. A jól lehűtött krémsajtot hozzáadjuk, majd a konyakkal
ízesítjük.
- A tojások fehérjét kemény habbá verjük, a tejszínt is, és
lazán a sajtos krémbe forgatjuk.
- A zselatinlapot beáztatjuk vízbe, kinyomkodjuk, majd
tűzhelyen felolvasztjuk 3-4 evőkanál vízben, és langyosan a krémbe keverjük óvatosan.
- A krém felét az első piskótakarikára kenjük, majd megszórjuk kakaóporral.
- Eligazgatjuk,
és ráhelyezzük a kávéba beáztatott babapiskótákat.
- Rátesszük a krém
második felét, megint megszórjuk kakaóporral, és ráhelyezzük a másik piskótakarikát.
- A kifolyt krémet
szétkentjük a piskóta köré és ráragasszuk a babapiskótákat.
- A tortát egy
szalaggal körbekötjük, hogy nehogy szétessen a torta.
Díszítés elkészítése:
- A díszítéshez való tejszínt felverjük, nyomózsákba tesszük
és kinyomjuk, ahogy a képen látszik. A tetejét
megszórjuk a kakaóporral.
- Betesszük a hűtőbe, ha lehet, egy napig álljon, hogy
összeálljanak az ízek, de 1-2 óra hűtés után már fogyasztható.
Hozzávalók
Piskótához:
- 5 tojás
- 15 dkg barnacukor
- 15 dkg liszt
- 5 dkg keményítő
- 1 teáskanál sütőpor
Krémhez:
- 5 dl tejszín
- 25 dkg mascarpone
- 25 dkg barnacukor
- 2 csokor menta
- 8 lime
- 1,5 dl rum
- 1 csomag habfixáló
- 8 db zselatinlap
Piskóta elkészítése:
- A tojásokat a barnacukorral 7-8
perc alatt keményre verjük.
- A keményítővel és a sütőporral elkevert
lisztet beleforgatjuk.
- Sütőpapírral bélelt sütőformába öntjük, és
180 fokon 25-30 percig sütjük.
Krém elkészítése:
- 3 lime héját lereszeljük, a belsejét kifilézzük.
- A menták leveleit
lecsipegetjük, a bóbitákat félretesszük dekorációnak. A többi levelet
apróra vágjuk.
- 5 dl tejszínt felverünk, majd a mascarponéval óvatosan összekeverjük.
- 8 lap zselatint vízbe áztatunk.
- A 25 dkg barnacukrot 5 lime levével összekeverjük,
felmelegítjük, hogy felolvadjon a cukor.
- Levesszük a tűzről, és a
kinyomkodott zselatinlapokat felolvasztjuk benne.
- Amikor kihűlt,
hozzáadjuk az apróra vágott mentát és a lime reszelt héját, majd az
egészet a mascarponés tejszínbe forgatjuk.
- Fél órát dermedni hagyjuk.
- Addig 2 lapba vágjuk a kihűlt piskótát, a rummal meglocsoljuk, és ezt is pihentetjük fél órát.
- A krémmel betöltjük a lapokat, a tetejét és az oldalát is bevonjuk,
majd a mentabóbitákkal és a filézett lime gerezdekkel díszítjük.
- Még 1
órát pihentjük, majd tálaljuk.
Hozzávalók
Tésztához
:
- 25 dkg túró
- 10 evőkanál olaj
- 10 dkg porcukor
- 1 csipet só
- 2 tojás
- 40 dkg liszt
- 2 kávéskanál sütőpor
- 5 dkg ribizlilekvár (ízlés szerint másfajtával helyettesíthető)
- 50 dkg fehér szőlő
- 50 dkg piros szőlő
Tetejére
:
- 1 nagy pohár tejföl
- 3 tojás
- 10 dkg cukor
- 1/2 rúd vanília (1 csomag vaníliás cukor)
- 5 dkg szeletelt mandula
Elkészítése:
- Összekeverjük a túrót az olajjal, a porcukorral, a tojással meg egy csipetnyi sóval, majd hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet, és összeállítjuk a tésztát.
- Egy 30x40 cm-es tepsit kivajazunk vagy sütőpapírral kibélelünk.
- A tésztát a tepsi méreténél kicsit nagyobbra nyújtjuk, így lesz egy kis pereme.
- Villával megszurkáljuk, majd megkenjünk a lekvárral.
- Megszórjuk a szőlővel.
- A tejfölt elkeverjük a cukorral, a vaníliarúd kikapargatott belsejével, és a tojásokkal.
- Ráöntjük a szőlőre, majd megszórjuk mandulával.
- 200 fokra előmelegített sütőben sütjük ~35 percig.
- Hagyjuk teljesen kihűlni, csak utána szeleteljük.
Hozzávalók
Piskótához:
- 7 tojás
- 7 evőkanál cukor
- 7 evőkanál liszt
- 4 narancs reszelt héja
- 1/2 vaníliarúd
Krémhez:
- 4 tojássárgája
- 4 evőkanál kukoricakeményítő
- 1 vaníliarúd
- 3 evőkanál cukor
- 4 dl tej
- 600 ml tejszín
- 2 evőkanál zselatin por
- 1 dl víz
- 4 nagyméretű narancs
- folpack
Piskóta elkészítése:
- A
tojások fehérjét egy csipet sóval és a fokozatosan hozzáadott 7 ek
cukorral kemény habbá verem, majd egyenként hozzákeverem a tojások
sárgájákat.
- Apránként belekeverek 7 ek lisztet.
- Kivajazott,
kilisztezett tortaformába öntöm a piskótamasszát.
- 180
fokos, előmelegített sütőben megsütöm (kb 60 perc).
- Ha kihűlt,
vízszintesen kettészelem.
Krém elkészítése:
- 4 tojássárgáját csomómentesre
keverek a kukoricakeményítővel, vanília kivonattal, cukorral és pár
evőkanálnyi tejjel.
- Ha már csomómentes, hozzáadom a maradék tejet és egy
habverővel folyamatosan keverve sűrűre főzöm, majd hagyom kihűlni.
- A
hideg krémhez hozzákeverem az 1 dl vízben feloldott zselatint és a felvert tejszínt.
- A tortaforma peremét szétnyitom, egy nagy tálra teszem, és kibélelem műanyag fóliával.
- Az alját-oldalát kirakom
hámozott narancsszeletekkel, majd bekenem a tejszínes krémmel.
- Belehelyezem a piskóta felét, újra krém következik és egy sor narancs
szelet, majd újra krém, végül a
piskóta másik fele.
- A sütit egy éjszakára hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen.
Másnap tortatányérra borítom, a fóliát óvatosan eltávolítom, és máris tálalható!
Hozzávalók:
Piskótához:
- 6 tojás
- 6 evőkanál cukor
- 5 evőkanál liszt
- 1 evőkanál kakaópor
- 1 zacskó sütőpor
Krémhez:
- 3 dl tej
- 3 púpos evőkanál liszt
- 25 dkg margarin
- 3 evőkanál cukor
- 2 evőkanál kakaópor (ízlés szerinte több vagy kevesebb)
Piskóta elkészítése:
- A tojásokat szétválasztjuk.
- A fehérjéket néhány perc alatt kemény habbá verjük.
- A sárgájákat a cukorral fehéredésig keverjük.
- Legvégül óvatosan hozzáadjuk a keményre vert fehérjehabhoz a sütőporral és kakaóporral elkevert lisztet és a cukorral elkevert sárgájákat, és fakanállal óvatosan simára keverjük.
- Ha ez kész kivajazott és lisztezett, vagy sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük, és ~35 perc alatt készre sütjük.
Krém elkészítése:
- A tejet a liszttel együtt folyamatosan kevergetve addig főzzük, amíg teljesen besűrűsödik, majd hagyjuk kihűlni.
- A cukrot a langyos margarinnal habosra keverjük.
- Legvégül a lisztes tejet és a cukros margarint összekeverjük, és apránként hozzáadjuk a kakaóport.
Miután a piskóta kihűlt félbevágjuk, megkenjük a krémmel, majd összeállítjuk a tortát, és a külsejét is bevonjuk.
A közepébe a csokikrém helyett lehet különféle lekvárokat is kenni, ez kicsit változatosabbá teszi az ízvilágát a tortának.